Felvételi

“Kedves érdeklődők! A kollégium jelenleg nem tud további jelentkezőket fogadni. A jelentkezési lap kitöltésével a tanulók várólistára kerülhetnek. Hely felszabadulása esetén a beérkezés sorrendjében értesítjük a várakozókat!” 

Az Evangélikus Középiskolai Kollégium felvételt hirdet a 2020/2021-es tanévre.

Kedves jelentkező!

Te és családod, nagy döntés előtt álltok, hiszen 14 évesen arra készülsz, hogy elhagyva a családi otthont, önállóan tedd meg első lépéseidet a felnőtté válás felé. Ebben szeretnénk neked segíteni és egy olyan kollégiumi helyet biztosítani számodra, ahol biztonságban, nyugalomban, kigyensúlyozott közösségben élheted meg ezeket az éveket.

Fontos tudni, hogy a kollégiumot a Magyarországi Evangélikus Egyház tartja fenn, így az egyházi jelleg része a mindennapjainknak. Előnyt jelent tehát a felvételnél, ha evangélikus középiskolába jársz, vagy evangélikus vagy, de ez nem feltétel, vagyis bármely felekezet diákjait szívesen látjuk.

Mit is jelent az egyházi fenntartás a hétköznapokban? Elősorban azt, hogy egy nyugodt, gyermekcentrikus, igei alapon nyugvó közösségbe kerülsz, ahol vigyáznak rád és figyelemmel kísérik tanulmányaidat. Tudjuk, hogy a kamaszkor nem könnyű, ezért igyekszünk közösséget teremteni a kolisok számára . A csoportvezető tanárok a tanulmányi munkán és a szabadidőn túl, a lelki gondozást is végzik, amiben szükség esetén a lelkész is segít.

Délutánonként a kötelező szilenciumon (tanulási időn) túl, szakkörök, szabadidős tevékenységek, lelki alkalmak várnak. Beköltözésed után  Budapest csodálatos városát is megmutatjuk neked, hogy biztonsággal tudj önállóan is közlekedni, és örülni tudj annak, hogy a fővárosban élhetsz és tanulhatsz. Lehetőséged van színházba, moziba, koncertekre menni, és a kollégiumban is folyamtosak az ismeretterjesztő és művészi előadások, diákrendezvények.

Mit várunk tőled? Csak azt, hogy igyekezz a békés együttélésre, hiszen ide mindennap hazatértek,és akárcsak neked, mindenki másnak is joga van nyugodtan tölteni a napját, pihenni, tanulni, a szabadidőt hasznosan, szervezetten eltölteni. Vegyél részt a kollégiuimi foglalkozásokon, áhítaton, légy nyitott a keresztyén értékek mentén szerveződő életre.  Légy őszinte, ha kell kérj segítséget és fordulj te is felebaráti szeretettel társaid felé. A legfontosabb elvárásunk pedig az , hogy ÉREZD JÓL MAGAD!

Ha szívesen lennél közösségünk tagja, az alábbi teendőid vannaK

evangkoli-rozsaktere.hu/dokumentumok menüpont alatt 

vagy itt:

ÚJ-JELENTKEZŐK-ADATLAPJA-jó

töltsd le a jelentkezési lapot, és kitöltve, aláírva  küldd el  bpkoli.titkarsag@gmail.com címre

Jelentkezési időszak: 2020. március 20 – május 30.

A jelentkezési lapon megadott elérhetőségeken keresni fogunk, hogy személyesen is találkozhassunk.

A jelentkezés kiskorúak esetében kizárólag szülő vagy gondviselő aláírásával lehetséges.  Mivel a felvételi elbírálás folyamatos, a létszám betelte után csak várólistára tudjuk helyezni a jelentkezéseket.

A felvételi eljárásról érdeklődni lehet a kollégium titkárságán a 06-1/351-0522-es telefonszámon hétköznaponként 9 és 15 óra között, és a bpkoli.titkarsag@gmail.com címen.