Katalin-báli hírmondó

A készülődés már hetek óta lázban tartotta az egész kollégiumot, hiszen nem kisebb feladatban vállalhattunk részt, mint egy bál háttérmunkájának és műsorának szervezése. A nagy eseményt szorgos munka előzte meg, melyben mindenki a legjobbját nyújtotta.

Nem mindennapi összefogásban rövidfilm készült a koli életéről, megmutatva milyen családias, izgalmas és sokszínű a mi kis közösségünk, itt, a Rózsák terén. A kollégium konyhája Robi chef vezetésével csodás menüt állított össze, majd rövidesen megtörtént a szereplőválogatás. Ennél könnyebb dolgunk nem is lehetett volna, ugyanis nálunk minden négyzetméterre jut egy tehetséges táncos, zenész vagy artista, csak a számukra jutott időkeret szabhatott határt és kész is volt az előadás.

A nagy nap pedig elérkezett november 23-án, a Budavári Önkormányzat pazar aulájában. A hangulatosan feldíszített teremben régi jó ismerősök üdvözölték egymást és kíváncsi várakozással tekintettek az est elé. Prőhle Gergely országos felügyelő köszöntötte a vendégeket, segítői pedig egy-egy szál vörös rózsával a Katalinokat. A bál fővédnöke dr. Kaposi József volt, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója.

Ezután tényleg a miénk lett a főszerep. A kedves nagyérdemű “Evangélikus Kollégium Diákszemmel” című filmünk premier vetítését tekinthette meg, majd a kollégisták szereplésével megelevenedett a színtér. A műsor és az ezt követő vacsora is osztatlan sikert aratott. Mindenki próbára tette szerencséjét a tombolán, a bátrabbak pedig hajnalig táncoltak.

Köszönet minden fellépőnek és segítőnek: Kovács Dóra (fuvola), Benedek Benjámin (zongora), Blaskó Tamás (harmonika), Wéber Tamás (gitár), Várallyay Simon (zongora), Kovács Márk (szaxofon), Pinkert Edina (ének), Szilveszter Tibor (zongora), Popovics Richárd (tánc), Cservenák Mihály György (konferanszié), Lövei Tamás (rendező)