Evangélikus kórustalálkozó

Idén hetedik alkalommal rendezték meg az Evangélikus Középiskolák Országos Kórustalálkozóját április 15-16-án, melyen most először képviseltette magát a Rózsák tere kollégiuma. Az ének-zene szakkör keretén belül ebben a tanévben is megszerveződött kamarakórusunk és szinte az összes jelentősebb kollégiumi alkalmon szerepelt Benedek Benjámin Bendegúz vezetésével. Januárban a fasori evangélikus templomban teljesített szolgálatot a kórus, kamarazenekarral kiegészülve. Az áprilisi két napos találkozóra már hónapokkal korábban elkezdtünk készülődni. Beni két darabot választott: Eric Whitacre, Charles Anthony Silvestri Sleep című és Kodály Zoltán A magyarokhoz című kórusművét. Péntek délután indult kisbuszunk a Rózsák teréről és hosszú út után este megérkeztünk Békéscsabára, ahol rögtön a Kistemplomba siettünk a nyitó áhítatra, a Bacchus Consort régizene együttes barokk korabeli művekből álló koncertjére és az összkari próbára. Másnap délelőtt lehetőséget kaptak a kórusok, hogy az evangélikus gimnázium termeiben főpróbát tartsanak, majd a Kistemplomban bemutatták egymás előtt tudásuk. Sajnos lelkes kis csapatunk nem tudott teljes létszámmal részt venni a békéscsabai találkozón, de így is szépen helytálltak, a náluk sokkal nagyobb rutinnal rendelkező kórusok között. Engedélyt kaptunk a templom orgonájának kipróbálására is, úgyhogy volt szerencsénk belehallgatni Palkovics Marika orgona szakos kollégistánk játékába. Egy biztos, jól éreztük magunkat Békéscsabán és szép emlékekkel, hasznos tapasztalatokkal térhettünk vissza a kollégiumba. 

Kórusvezető: Benedek Benjámin Bendegúz

A kórus tagjai: Németh Kira, Bognár Fanni, Kis Imola Villő, Rebeka Wang, Sebestyén Ági, Sánta Viktória, Koppán Kata, Palkovics Marika, Pócs Balázs, Sipos Bence, Boda Marci, Bereczky Bence, Hartmann Domonkos, Siptár Bence, Forgó Beni

(kiemelt kép forrása: evangelikus.hu)