Farsang

A farsang időszaka minden évben vízkereszttől tart húshagyókeddig, vagyis a nagyböjt kezdetéig. Farsang vége felé rendezik meg több városban a legnagyobb karneválokat, mint a riói vagy velencei karnevált, Magyarországon pedig a híres mohácsi busójárást. Kollégiumunkban idén a diákönkormányzat igyekezett  a farsangot a néphagyomány témakörében megragadni, de persze mindenki annak öltözött, amihez éppen kedve szottyant. Megjelent „a sokácok farsangi alakoskodása” és a rend biztos őre is feltűnt a vidéken, hogy megfékezze a gazfickókat és biztosítsa a nyugalmat.

Az internetes világ és a hétköznapok veszélyei

2016. január 28-án Deme Roland, Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba járó kollégistánk édesanyja tartott előadást nálunk, Az internetes világ és a hétköznapok veszélyei címmel. Cserődi Melinda rendőr alezredes a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet munkatársa, mely intézmény 1961 óta segíti az igazságszolgáltatást és a bűnüldözést a tudománnyal. A rendőr alezredes előadása során részletesen beszélt arról, milyen veszélyeket rejt az internet a mai fiatalok számára, hiszen az okostelefonok világában sajnos nem tudni, hogy valójában ki az a személy, akivel megismerkedünk vagy beszélgetésbe bocsátkozunk. Sok fiatal válik különböző közösségi oldalakon olyan zaklatás céltáblájává, mely később tragédiába torkollik. Az úgynevezett „trollkodások” (internetes szleng, virtuális kommunikáció során provokál, szándékosan zavart kelt) következményeit nagyrészt sajnos nem képesek felmérni az iskoláskorú gyerekek. Az arctalanság sokszor vakmerővé teszi a fiatalokat. Érdemes lenne többször felhívni mindenki figyelmét arra, hogy olvassa és gondolja át azt, amit leír és törölje, ha azt szemtől-szemben nem merné az érintettnek elmondani. Meg kell tanítani az internet felelősségteljes használatát!