2016-02-29 nap bejegyzései

Országos Kölcsey Versmondó- és népdaléneklési verseny

2016. január 22-én a kollégiumunk egy nevezővel részt vett az Orosházán megrendezett országos Kölcsey versmondó- és népdaléneklési versenyen. A nevezőt, Ifj. Cservenák Mihály Györgyöt, nevelő- és felkészítő tanára, Turóczi Krisztián kísérte el. Orosházán szívélyes és meleg fogadtatás várta a versenyzőket. A szavalóverseny szünetében a résztvevőket és kísérőiket meleg étellel fogadták a földszinti étkezőben.

A verseny első fordulójában a Vörösmarty Mihály által megírt Szózatot kellett elmondani, majd a második fordulóban a szabadon választott Weöres Sándor-verset szavalták.  Kollégiumunk által indított versenyző Weöres Sándor: „A két nem” című versét választotta. Némi várakozás után a nagyteremben összehívták a versenyzőket, a népdalénekesek, a rajz- és fotópályázók után a versmondók is megkapták megérdemelt jutalmukat.

Ifj. Cservenák Mihály György a második helyezést érte el e neves alakalommal.