2015. december hónap bejegyzései

Advent

Az első számunkra is ismert adventi koszorút a 19. században készítette el Johann Hinrich Wichern, egy hamburgi lelencgyerekeket istápoló protestáns lelkész. 1839 adventjében az esti áhítatokon azzal szemléltette Wichern a karácsony közeledését, hogy minden nap egy gyertyával többet gyújtott meg a szobában lévő kocsikerékszerű fenyőágakkal körbefont koszorún. A vasárnapokat nagyobb gyertyával jelölte. Ez nagyon megtetszett az embereknek és mások is átvették ezt a szokást. 1860 körül már a 24 gyertya helyett csak a négy vasárnapit tartották meg, a koszorú mérete jelentősen lecsökkent és több országban igencsak elterjedt a hagyomány. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A meggyújtott gyertyák számának növekedése a növekvő fényt szimbolizálja, melyet az emberek közé érkező Jézus testesít meg. Az adventi időszak lényege, hogy ráhangoljon bennünket Jézus Krisztus születésének megünneplésére, és emlékeztessen az eljövendő második eljövetelére.

A kollégiumi kézműves szakkörön Zsóka néni vezetésével november 22-én mindenki elkészíthette saját adventi koszorúját. A kreatívkodást nagy gyűjtő akció előzte meg, melynek keretében a felhasználandó koszorúalapokat, díszeket és gyertyákat beszerezték a lelkes szakkörösök. Az elkészült koszorúk a kollégiumi szobákat díszítik.