Megemlékezés a vértanúkról

„…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”
(Ferenc József utasítása Haynau számára)

Az 1848-49-es szabadságharc 13 honvédtisztjét 1849. október 6-án végezték ki Aradon, Pesten pedig gróf Batthyány Lajost. Erről a napról emlékezett meg kollégiumunkban egy lelkes kis csapat, akik rövid műsorral tisztelegtek az egykori hősök előtt. Az ünnepséget jeles költőink versei színesítették és megelevenedett a múlt az elbeszélésekben, népi énekekben. A megemlékezés során a kegyelet kifejezésére 14 mécsest gyújtottunk…

szereplők voltak: Kövecses Luca (narrátor), Nagy Marianna (narrátor), Forgó Benjámin (narrátor, zongora), Havjár Blanka (szavalat), Cservenák Mihály György (szavalat), Takács-Nagy Jázmin (ének, citera)

Gólyaest 2015

Sokéves hagyomány a kollégiumban az új lakók bemutatkozása a Gólyaest alkalmával.Természetesen ez idén sem történhetett másképp, és egy kis biztatás után még a bátortalanabbak is vállaltak egy-egy produkciót. Kifejezetten sokszínű lett a paletta, hiszen volt itt tábortűz hangulatot idéző éneklés okulelével és anélkül,  szavalat, artistaszám, szaxofon kvartett rózsaszín párduccal, profi gitár virtuóz, jazz club formáció, fergeteges néptánc, népi ének…

És hogy a gasztronómia se maradjon ki a repertoárból, akadtak, akik házi süteménnyel készültek a nagyérdemű publikum számára.

Hálaadás

 

20150913SAM_2222Gáncs Péter elnök-püspök igei szolgálatával a fasori evangélikus templomban adtak hálát a megújult Evangélikus Középiskolai Kollégiumért.

Az elmúlt évben külső és belső felújításon esett át a Rózsák terén álló kollégium, így ismét méltó helyet foglal el az épület Erzsébetvárosban. A megújult külsőn túl energetikai felújítást is végrehajtottak, hőszigetelést kapott az épület, valamint a nyílászárók korszerűsítése is megtörtént. Pályázati úton a kollégium konyhája is megújult. Az épület lakóterei új burkolattal, valamint bútorokkal gazdagodtak, és korszerű vizesblokkok kiépítése is történt. Így elmondhatjuk, hogy az Evangélikus Középiskolai Kollégium 19. századi épülete immáron a 21. század feltételeinek megfelelően fogadja növendékeit. 
A megújult épületért és az ott folyó lelki és szellemi nevelésért Pelikán András kollégiumi lelkész liturgikus szolgálatával tartottak hálaadó istentiszteletet.

Gáncs Péter elnök-püspök prédikációjában hangsúlyozta, hogy fontos, hogy a hálaadáshoz a befogadás és az épülés üzenete társuljon. „Úgy, ahogy most köszönetet mondunk azért, hogy megújult falak között kezdődhet a tanév, ugyanúgy törekedjünk arra, hogy a kollégisták ne csak korszerű szállást, hanem lelki befogadást is kapjanak intézményünkben. Nem elég, hogy ha csak a kövek szépülnek, nekünk is fejlődnünk kell! Folyamatosan újra kell kezdenünk a lelki építkezést, mely közösséget, tartást, Krisztushoz tartozást jelent” – fogalmazott a püspök. A befogadás példájaként Gáncs Péter kiemelte, hogy a megújult konyha nemcsak az otthon lakóit látja el, hanem naponta százötven adag ebéd kerül a Magyarországi Evangélikus Egyház által a menekültek között végzett segítő szolgálatban kiosztásra.

„Az 1859-ben alapított épület ma ismét a kornak megfelelő pompájában ragyog” – mondta Hegyváriné Pauló Mária. Az igazgató beszédében kiemelte, hogy úgy, mint az épület alapításakor – ez az épület volt a főváros legrégebbi felekezeti alapítású árvaháza, melyet kezdetben Brocskó Lajos igazgatott –, most is a családias jellegre törekvés, a munkára felkészítés és az evangélikus nevelés határozza meg a kollégium légkörét. „Hitvallásunk, hogy befogadó, elfogadó és gondoskodó légkört biztosítsunk a diákoknak, valamint munkatársainknak. Arra törekszünk, hogy az egyházi nevelés által a múltat megőrizve, de a kornak megfelelően megújulva készítsük az életre a gyermekeket” – fogalmazott Hegyváriné Pauló Mária.

Az istentisztelet végén az Evangélikus Középiskolai Kollégium diákjai rövid műsort adtak. 

A hálaadó istentiszteletet követően a jelenlévők fogadáson vettek részt és megtekintették a megújult épületet.

(forrás: http://lutheran.hu/halaad%C3%A1s-megujult-rozsak-teri-epuletert; szöveg és fotó: Galambos Ádám)

Gólyák

2015. augusztus 30-án megérkeztek a kollégium falai közé legfrissebb lakóink, a gólyák. Megtörtént a szobák elfoglalása, az ágyak kiválasztása, a szobatársak felmérése és az épület bejárása. Lehet, hogy sokan közülük még nem sejtik, de hosszú-hosszú évekre vallhatják majd második otthonuknak ezt a régi és nagy múltú házat. A szülői értekezlet után felkerekedtünk, és elsétáltunk a Városligetbe, ahol játékos formában igyekeztünk megismerni egymást. A következő napon pedig megjöttek a régi kollégisták és megtelt élettel a ház. Kezdődhet a 2015-2016-os tanév….