2014. augusztus hónap bejegyzései

EPOT 2014

„Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek.” (Neh 8,10b) 

Győr és Békéscsaba után az idei évben Aszódon került megrendezésre az evangélikus pedagógusok országos találkozója. A háromnapos konferenciára immár hagyományosan július elején kerül sor, melyen szakmai előadások is elhangzanak fakultatív programok és a pihenés mellett.

Dr. Fabiny Tamás püspök úr tartott nyitó istentiszteletet az aszódi evangélikus templomban. A második napon a kirándulásé és szórakozásé lett a főszerep, amikor meg lehetett tekinteni a hatvani és gödöllői két Grassalkovich-kastélyt, el lehetett látogatni Hollókőre, Ipolytarnócra, Vanyarcon pedig mennyei sztrapacskát kóstolhattunk szeretetvendégségben. A választható programok között volt még: Szirák, Mogyoród-Hungaroring, Ramada Aquaworld, Szécsény, Eger, Noszvaj… A nap végén mindenki a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban találkozott, ahol lovasbemutató és vacsora koronázta a napot.

A harmadik nap délelőttjén a 130 éves Aszódi Fiúnevelő Intézetbe lehetett ellátogatni, majd plenáris előadást tartott Prőhle Gergely országos felügyelő, a külügyminisztérium helyettes államtitkára Mit is jelent a keresztény Európa? címmel majd Gerhard Pfeiffer a Nemzetközi Szövetség a Keresztény Nevelésért titkára beszélt arról, hogyan ünnepli együttműködésben 500 iskola a reformáció 500. évfordulóját. Dr. Szabó Lajos az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora zárta istentisztelettel a találkozót.

Gellért-hegyi túra… újratöltve

A tanév utolsó napjaiban kollégiumunk lelkes kis csapata indult útnak. Úti célunk a Gellért-hegy volt, de míg odaértünk sok-sok izgalmas kérdés várt válaszra. Három csapat versenyzett egymás tudásával, gyorsaságával, leleményességével.

Megállóink között szerepelt a Szent István Bazilika, a Vigadó, az Erzsébet híd, a Gellért-szobor és végül a Citadella. Tudtad, hogy hány kilogrammot nyom összesen a Bazilika 6 harangja? Hogy mit jelent a latin felirat a homlokzatán? Tudtad, hogy milyen híres magyar és külföldi zeneszerzők léptek fel a Vigadóban megépülése idején? Láttad valaha az eredeti Erzsébet híd gyönyörű képét? Tudtad, miért pont a Gellért-hegyen (Kelen-hegyen) van szobra Gellértnek? Próbáltad már kiszámolni, hány méter  magas lehet a Citadella szobra? És tudtad-e miért vannak ágyúk a város felé fordítva a hegyen?

Aki velünk tartott minden kérdésére választ kaphatott. A megtett kilométerek és fejtörő kérdések után hazafelé tartva megálltunk a Ferenciek terén, a méltán híres fagyizóban, a kollégiumban pedig jól megérdemelt jutalmunkat, a pizzánkat fogyasztottuk el. A nap folyamán készült fényképek megtekintése után fáradtan, de boldogan hajtottuk álomra a fejünket.

A jó hangulatú délután képeit megnézhetitek a galériában!

Reméljük jövőre folytatás következik…